Kollégiumi gólyabál a Vízműben

6Hagyományainkhoz híven idén is megrendeztük a gólyabálunkat 2021. október 14-én, csütörtökön. A program most is a diákönkormányzat szervezésében valósult meg.

A kilencedikesek már a gólyatábor óta 3 csoportban készültek a bemutatkozásra és a megmérettetésre a felsőbb éves gólyacsoport vezetők irányításával. Október 12-én, kedden a sportversennyel vette kezdetét az eseménysorozat. A nyolc játékos versenyszám között szerepelt a tollaslabdával, röplabdával futás padon, kötélhúzás, páros futás hullahopp karikába bújva és a végén az ötletes altatók.
A gólyabálra a zsűritagokat közös megegyezéssel kérték fel a diákok. Plavecz Zoltán tanár úr ezt a megtisztelő feladatot elődjétől, Megyeri Béla tanár úrtól „örökölte” meg az ½. csoporttal együtt. Segítői Zétényi Barbara és Patai András voltak. A műsorvezető szerepét Benedek Tamás vállalta, aki a váratlanul adódott nehéz helyzeteket is talpraesetten megoldotta. A visszatérő feladatok mellett - mint például a szelfiverseny, koldulás, almahorgászat - egy új feladatot is kaptak a gólyacsoportok: a csoportvezetőjükről készült, összevágott képet kellett kirakniuk és az alapján a megtalálniuk őt a kollégium épületében.
Izgalmas volt a verseny, volt, akinek a képkirakással, volt, akinek a felkutatással akadt gondja. A csapattársak minden versenyszám alatt lelkesen buzdították versenyzőiket, ami hozzájárult az általános jó hangulathoz.
A végső eredmény igen szoros lett. Első helyezett a 2. gólyacsoport Varga Kata, Duda Dominika és Kovács Viktória vezetésével. Második helyezett a 3. gólyacsoport, Csernus Virág, Helfer Szofi és Bugyik Fanni segítségével. A harmadik helyen az 1. gólyacsoport végzett Gecsei Kíra, Szín Boglárka és Nagy Zalán közreműködésével. Az avatás végső momentuma pedig a gólyaeskü letétele volt.
Ezúton köszönöm meg a gólyacsoport-vezetők áldozatos, kitartó munkáját, a gólyák fegyelmezett részvételét az egyhónapos felkészülésben, valamint a szervezésben és lebonyolításban segítő diákönkormányzati tagok és a nevelők közreműködését. A közösen eltöltött egy hónap hozzájárult, hogy jobban és hamarabb megismerjük egymást!

12345