Ünnep volt ma a Vízműben, a forró nyári napok után a tanévnyitó ünnepélyen találkoztak ismét az egymást rég nem látott iskolatársak. Már jóval a 9 órai kezdés előtt megtelt az aula és az udvar vidám, mosolygós tinikkel. Nem volt nehéz felismerni a gólyákat, az ő arcukon látható volt némi izgalom, az elkövetkezendő ismeretlen napokat fürkésző zavart mosoly. Aztán Timár Tamás tanár úr rendezte a sorokat, és megkezdődött a hivatalos rész.

Furcsa kifejezés, de nagyon találó. A műszaki tantárgyakat tanító vízműs tanárok zöme ebbe a „kategóriába” tartozik. Mi vagyunk azok, akik itt kezdték műszaki pályafutásukat – van aki nem is olyan régen, mások nagyon sok évvel ezelőtt, mint én is.

Mi is olyan gyerekek voltunk, a kezdet kezdetén, mikor először léptünk be ide, mint a mai diákjaink. Vagy mint akik éppen most készülnek birtokba venni ezt a szép régi épületet, a leendő 9. osztályosok.

Némi kihagyás után - miközben persze mellékesen diplomát is szereztünk – visszatértünk. Csak már nem a padsorokba, hanem a tanári asztal túloldalára, hogy átadjuk nektek a tudást, és a sok élettapasztalatot, amit időközben mi már átéltünk.

Valamikor július elején egy veszprémi barátom és kollégám kitalálta, hogy a nyár folyamán vendégül lát minket, szarvasi ismerősöket, egy Balaton körüli kiruccanásra. Nem mondhattunk nemet így augusztus első hétvégéjén elindultunk Veszprémbe. Péntek korán reggel indultunk, hogy elkerüljük a kánikulában való utazást, és keresztülvágtattunk a kicsiny országunk középső részén.

A 4 órás út után lepakoltuk a cuccunkat és kicsit magunkba szívva a régi egyetemi hangulatot megebédeltünk a híres Veszprémi Egyetem menzáján. A délután szieszta helyett felsétáltunk a Várba, megnézhettük az impozáns Völgyhidat, majd elindultunk a Balatonra.

A nyár során új taggal bővült a vízműsök népes családja, megszületett Metcalfe-Bodnár Tímea tanárnő kislánya. A baba gyönyörű, egészséges és a Rebecca Erzsébet nevet kapta.

Neki és a büszke szülőknek nagyon sok boldogságot és jó egészséget kívánnak:

a vízműsök

Augusztus közepén már a legtöbb diák és pedagógus fejében is megfordul a gondolat: közeledik a szeptember, amikor a gólyák elrepülnek. Az én egykori kisgólyáim is lassan készülődnek, bár legtöbben még nem a „hosszú útra”, hiszen egy tanévre a Vízmű padjaiba térnek vissza. A velük töltött négy év vidám és nehéz időszakait, pillanatait idéztem fel ezen a kissé hűvös augusztusi napon.

Pár éve olvastam először egy érdekes próbálkozásról, a sörkollektornak elnevezett napenergia begyűjtő berendezésről. Akkor csak elraktároztam, mint érdekességet, de azért mindig ott motoszkált a fejemben, mint házilagos barkácseszközökkel megvalósítható dolog.

A berendezés lényege röviden: sörösdobozokból csöveket készítünk, melyeket feketére festve egy üveg vagy polikarbonát borítás mögé helyezve felmelegít a napsugárzás. A meleget a csövek belsejében áramló levegő továbbítja a ház légterébe.

Ez is az idén történt…

Geológus terepgyakorlat a Bakonyban
Az őszi és tavaszi szünet a geológusok számára már több éve rendszeresen 2-3 napos terepgyakorlattal kezdődik. Ezek a napok nem csupán kirándulások, hanem komoly szakmai munkát is jelentenek tanulónak, pedagógusnak egyaránt.
Mivel stratégiánk része, hogy bővítsük kapcsolatainkat működő cégekkel (bányavállalatokkal, nyersanyagkutató cégekkel, és nem utolsó sorban potenciális szálláshelyekkel), így mára már több „bejáratott” helyszínünk is van, amit rendszeresen felkeresünk ilyenkor.

Barátokkal, ismerősökkel, rokonokkal, kollégákkal és diákokkal telt meg a városházi díszterem azon a forró júliusi szombaton, amelyiken az anyakönyvvezető előtt kötötte össze életét a Vízmű két ifjú tanára. Bogdán Tamás és Gondi Melinda ünnepélyes keretek között mondta ki a boldogító igent, majd a városháza udvarán fogadta a tiszteletükre megjelent vendégek jókívánságait. Ezután a násznép néhány fotó kedvéért a Kossuth térre vonult. Itt a hosszas felvezetés után elröpített menyasszonyi csokor Juhász Julcsit találta meg. Aztán pedig kivilágos-kivirradtig…

Sok boldogságot kívánnak a vízműsök!

Június utolsó napjaiban, a szakmai és érettségi vizsgák végeztével az embert szomorúság tölti el. Végzős diákjaink kirepülnek, mert a tanulmányi követelmények teljesítése után máshol más feladatok várnak rájuk. Az itt töltött négy (többnyire öt) év alatt egy nagy család tagjai lettek, a napi kapcsolat most megszűnik velük, de ez az élet rendje. A beiratkozás napján azonban a szomorúságot öröm váltja fel. Itt a következő évfolyam, idővel őket is úgy fogjuk szeretni, mint a most távozókat.

Iskolánk első végzős évfolyama 1954-ben érettségizett. Azóta sok idő eltelt, és az érettségire vonatkozó szabályok is sokat változtak. A legjelentősebb átalakulás 2005-ben történt, amikor bevezették a kétszintű érettségit. Lehetőség van arra is, hogy az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt, illetve ezt követően is vizsgázzanak a jelöltek egyes tantárgyakból. Tehát az érettségi vizsga már nem egyszeri és megismételhetetlen.

Június 16-án szombaton izgatottan vártuk már azt a mondatot, hogy a „2011-2012-es tanévet lezárom!”. El is hangzott. Mindenki arcán mosoly ragyogott! Itt a nyár! A 10. A-nak viszont ez most egy kicsit többet jelentett, az erdélyi kirándulás kezdetét. Végre eljött az idő.

Hosszú volt az út, a Királyhágó után végül áttörtek buszaink a vadregényes szurdokon, és megérkeztünk a Jád-patak völgyébe. Gyönyörű hegyek, patak és a Lesu-tó fogadott minket. A völgyben rengeteg kedvesen integető és quadon száguldozó őslakossal találkoztunk.