Első 2 hetünk Máltán - Erasmus+
Asztalitenisz bajnokság 2025Asztalitenisz bajnokokat avatott a Vízmű koli.
A tavasz beköszöntével a kollégiumi események száma is egyre gyarapodik. A pingpongozás évek óta közkedvelt időtöltés a kollégiumunkban, legfőképp a fiúk körében, akik esténként óriási, hangos csörtéket vívnak az emeleteken elhelyezett pingpongasztalok körül. Ezért is előzte meg nagy izgalom és készülődés az idei asztalitenisz-bajnokságot, hogy kiderüljön, ki lesz a legügyesebb, legtechnikásabb versenyző 2025-ben. Kollégiumi farsang 2025A hagyományokhoz híven idén is megünnepeltük kollégistáinkkal a farsangot, melynek szervezése a kollégiumi diákönkormányzat egyik jelentős feladata a tanév során. A délután közös társasjátékozással kezdődött az ebédlőben és a fiúklubban, ahol a legkedveltebb játékok a sakk, römi, Activity, Solo, Twister és természetesen a darts volt. A lányklubban farsangi szokásokról szóló kvízt oldottak meg a csapatok, felelevenítve ezzel korábbi hagyományainkat. Erasmus+ - Első két hetünk Portugáliában
Ádám: A cégünk ötletes feladatokat ad nekünk, szabadságot a feladatok megoldásában és azok elkészítésében segítséget is nyújt, illetve nem szabnak határidőt nekünk, hanem haladhatunk a saját tempónkban, ami kellemessé teszi a munkát. Emellett a környezet otthonos, az iroda hangulata barátságos. Erasmus+ - Első 2 hetünk Tenerifén
Erasmus+: Finnország - az első két hét tapasztalatai
Erasmus+: Spanyolország - az első két hét tapasztalatai
Vízműsök Európában 2025-2026 projekt ismertető
Kollégiumi karácsony 2024
December 5.-én a Mikulás ismét ellátogatott hozzánk a kisördögök kíséretében. A kollégiumot bejárva szaloncukrot osztogatott, míg az ördögök feladata volt, hogy a koleszosokat emlékeztetése arra, hogy továbbra is jól kell viselkedniük. Vízműsök Európában
Vízműsök in EuropeFor the academic year 2024-2025, our school will again have the opportunity to implement an Erasmus+ VET Short-term Mobility project (KA122-VET) through its foundation. 6 teacher and 18 students in year 12 or 13, 4 of the 5 disciplines taught at the school, civil engineering, water engineering, environmental protection and surveying technicians, can participate in Erasmus+ with funding from the European Union. The applicant, the Vásárhelyi Pál Foundation of Békéscsaba, supports the professional and foreign language development of the students and teachers of our school through the programme. Kollégiumi gólyabál
A gólyák másfél hónapon keresztül három csoportban készültek a bemutatkozásra a felsőbb éves gólyacsoport-vezetők irányításával. A gólyabálon bemutatott műsorok színvonalasra sikerültek, megidézték az „Indul a bakterház”, és a „Győzike show” történetét. A zsűri tagjai Veress Gábor tanár úr, Guzi Aletta és Balla Dániel diákok voltak. A műsorvezető szerepét idén Báthori Petra és Juhász Zoé vállalta. |
- Buildingvids Erasmus+ találkozó Dublin 2024. október 7-11.
- A Buildingvids Erasmus+ projekttalálkozó Dublinban
- Városi kollégiumi diáksportnap
- Erasmus+ 2024-2025 - külföldi gyakorlati lehetőség
- Gólyatábor 2024
- Oktatói kitüntetés a Miskolci Egyetemen
- Békéscsabai Vásárhelyi Pál Alapítvány ERASMUS+ Projektbeszámoló
- 2023-2024. tanév végi jutalmazottak
- Anyák napjára
- Digitális témahét a Jókai Kollégiumban





























