Vigh Bence (9. B) ez év szeptemberétől iskolánk teljes jogú tanulója. Mint ahogy mindenki, ő is elkezdte ezt a kicsit más, tanulnunk kell ugyan, de mégis új világba léptünk, életet a Vízműben. Ilyenkor ismerkedünk, tapogatózunk egy kicsit, ki-kicsodát játszunk egymással, és keressük a „valamiért éppen érdekesebb” embereket.

A téli szünet remek alkalom a pihenésre, kikapcsolódásra. Még hasznosabb lehet a pihenés aktívabb formáit választani. Mi is így tettünk, és a szünet néhány napját síeléssel töltöttük Nassfelden, Ausztriában. Idén decemberben az időjárás szokatlanul meleg volt, így természetes havat alig láthattunk. Attól tartottunk, hogy nem is lesz síelésre alkalmas hó, de a hómesterek csodát tettek, és a sípályákat meglepően jó állapotban találtuk.

2015. 09. 28-án 16 óra 30 perctől A CSABAGYÖNYGYE KASZINÓBAN SÁSNÉ, ahol emberek zenéltek hangszerekkel. Ez az esemény késztetett minket arra, hogy jobban megismerjük a zenekart, amelyben egy vízműs barátunk, Hegedűs Józsi (12. A) is játszik. Személyes tapasztalataink alapján állítjuk, hogy miközben a zenéjüket hallgatjuk, vagy a koncertjeiken tombolunk, egy egészen elragadó, katartikus élmény fog el minket, mely az egyedi előadásmódnak és a hangzásnak köszönhető. Ezen érzéseket és a zenekar trash hátterét próbáljuk meg most átadni nektek.

Iskola után nehéz táskával a vállamon átsétáltam a könyvtárba. Ahogy a pultra felpakoltam a visszahozott könyveket, majdnem levertem egy halom papírt. Amíg a könyvtáros hölgy a kölcsönzést rendezte, a papírkupac felé sandítottam. Mint kiderült, színes szórólapokat hagytak a pult végében. A számítógép monoton pityegése közepette átfutottam a sorokat, ha nem így teszek, azt hiszem, fel se tűnt volna, hogy épp a 10. Országos Könyvtári Napok kellős közepébe csöppentem. Mondjuk olvasva, hogy a héten eltekintenek a késedelmi díjaktól, valahogy sejthettem volna, hiszen a hölgy a pult túloldalán továbbra se szólt rám, hogy nyissam a pénztárcámat. Hát igen, az ember néha hajlamos megfeledkezni az olyasmikről, mint a könyvtári könyvek meghosszabbítása.

Ebben az évben az első hó érkezése egybeesett a téli szünet utáni iskolakezdéssel. Két nagy öröm egyszerre!

Hosszú volt a karácsonyi vakáció; sokat pihentünk; még többet lustálkodtunk … már hiányzott egy kis izgalom. Hiányoztak a barátok, iskolatársak, … a suli, … egy kicsit még a tanárok is.

Az osztálytársak nagy örömmel estek egymás nyakába, sorolták a téli élményeket, előkerültek a szilveszteri képek is. (Nem mutattuk meg mindegyiket.)

Mivel mindig szerettük a természetet és fontosnak éreztük a környezetvédelmet, ezért is választottuk a továbbtanuláskor is ezt a területet, és jelentkeztünk a Vízműbe. A környezetvédelem órákon képet kapunk már többek között a védett fajokról, a védetté nyilvánítás folyamatáról és jelentőségéről. Említést teszünk olyan ritka fajokról is, melyekkel elvétve találkozhatunk vagy tudatosan keresve kutathatjuk fel őket.

A Vízmű diákjainak döntő hányada Békés megyében lakik, s iskolába járásuk során a legtöbben átkelnek legalább egyszer valamelyik Körösön. Sokan közülük horgásznak benne, de van, aki csónakázik, evez, sőt a nyári nagy melegben csobban is hűs habjaiban. De vajon közben tudják-e, hogy ez a folyó honnan jön, hol van a forrása, vagy éppen milyen területeken folyik át? Ha nem, akkor eredjünk most a Körösök közül (Sebes-, Fekete- és Fehér-Körös) a Sebes-Körös nyomába, személyes utazási élmények és fotók segítségével!

Egy decemberi szerda reggelen a 14. A osztály terme szokatlan hangulatra ébredt. A második otthonunkban nem szólt a zene, a reggeli kávé illata nem érződött, és a leghihetetlenebb, amit el sem lehet képzelni a végzős „utas” osztályról, az a csend volt, ami a teremből áradt. A szokatlan változás oka, hogy a csapat éppen Győr felé, a Széchenyi István Egyetemre tartott.

...díszeket készítek, hogy ünneplőbe öltöztessem weranui otthonunkat, és már napok óta csillámporos körülöttem minden, még a macskák is (egyiküket még a Vízműben kaptam) , ugyanis a férjem hozott nekem csomagolópapírt, mert tudja, hogy mennyire szeretek kreatívkodni, csak azzal nem számolt, hogy a szépen csillogó papír nagylelkűen szórja majd apró csillagait. Először az osztályomnak készítettem képeslapokat, meg szívecskéket, és amikor a kezükbe vették az apró ajándékot, a lányok elkezdtek kuncogni, hogy mindenki csillog. Aztán itthon néztem, ahogy a padlón, a szekrényen, asztalon hol kevesebb, hol több apró fényecske kezdett önálló életet visszatükrözve a nap vagy a lámpák fényét.

Így tizedikben egyre több dolog derül ki választott élethivatásunkról, jövőbéli munkánkról (a közlekedésépítésről). Azzal mindig tisztában voltunk, hogy az építők munkája nélkül nincsenek utak, hidak, alagutak, vasutak. A statika órákon történt kalandozásaink óta viszont büszkeséggel tölt el bennünket, hogy tudjuk: szakmánk legjobbjai alkották meg a világ legmagasabb épületeit, tornyait. Úgy döntöttünk, hogy részletesen is bemutatunk közülük egy „pompás darabot”, a modern kori Kanada emblematikus építményét, a CN tornyot.