Komoly előkészületek után eljött a nagy nap, a 40 éves érettségitalálkozónk napja: október 12.

Eredetileg osztálytalálkozót terveztünk, aztán előbb a D, utána pedig az A és a B osztály is csatlakozott hozzánk, így a végén évfolyam-találkozón vehettünk részt. A mi osztályunk tagjainak összegyűjtését Török Árpád vállalta magára, az esti vacsorát pedig én szerveztem az évfolyamnak a FEK-ben, ahol 90-en voltunk.

Nemrég a Dél-Tiszántúlon akadtak bokros teendőim: három településen sikeresen elintéztem dolgaimat, s már csak az utolsó faluba kellett eljutnom. Három útvonalon tehettem ezt meg. Ha nyugat felé kerülök, 35 km, ha keleti irányba fordulok, 32 km az út. Alig láthatóan szemembe ötlött a térképen egy rendkívül szerény színezéssel jelzett út: ez csupán 7 km. Próba, szerencse, ezt választom! Járgányomba pattantam, és uccu neki…

Szeptember elején White Anikó tanárnő megkeresett azzal a hírrel, hogy a 16. Csabai Kolbászfesztiválon a Vízmű is képviseli magát két csapattal az „ifjúsági gyúró” versenyen, és megkérdezte, csatlakoznék-e a csapathoz. Nagyon örültem a kérésnek, és egyből igent mondtam.

Garabonciás után elkezdődött a szervezkedés. Szükségünk volt darálóra, kolbásztöltőre, vágódeszkára, késekre és fűszerekre. A kolbászfesztivált megelőző egyik nagyszünetben összegyűltünk és megbeszéltük, hogy ki, miből, mennyit tud hozni.

Mint arról már korábban is beszámoltunk különösen eredményes szerepléssel értek véget a 22. Garabonciás Napok a Vízműsök számára. Török Péter és stábja a Vízmusic elnyerte a jogot, hogy Peti legyen a diákpolgármester. Erről a legtöbben már biztosan értesültetek valamilyen formában, azt viszont jóval kevesebben tudjátok, hogy mennyi munkával járt ez a stábtagoknak, kampányfőnököknek és Petinek, a jelöltnek is. Megkérdeztem egy tanítványomat, Sajben Mihályt, aki stábtagként vett részt a Garán, hogy meséljen nekem egy kicsit arról, hogy milyen felelősséggel jár egy ilyen rendezvény lebonyolítása.

Nem olyan régen kissé felkészületlenül ért minket péntek este egy telefon, amely szerint másnap, szombaton részt vehetünk egy ismerősök által szervezett bihari túrán. Rábólintottunk, miért ne, így szombat hajnalban már a kisbuszban ültünk, és robogtunk a határ felé. Útlevélre, melynek érvényessége már régen lejárt, szerencsére nem volt szükség, miután már Románia is EU-tag, így elegendő a személyi igazolványt felmutatni.

Az elmúlt pénteken tanulmányi kiránduláson voltak a 2/14. E osztály környezetvédelem és vízügy szakos tanulói. A túrát Hankó András tanár úr szervezte az Alföldvíz Zrt. újkígyósi víztermelő telepére. Reggel nyolckor az iskola előtt gyülekeztünk az útra, ahová velünk tartott Szépné Fejér Dina tanárnő és Gugyela Norbert tanár úr is.

                Faludy György
Ezerkilencszázötvenhat, te csillag (részlet) 

Ezerkilencszázötvenhat, sem emlék,
sem múltam nem vagy, sem történelem,
de lényem egy kioperálhatatlan
darabja, testrész, ki jöttél velem
az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt,
melynek nincs korlátja: — életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat
éjjelre és kedvet a szenvedéshez…

Az idén is közeleg a kolbászfesztivál Békéscsabán. Miért is jutott eszembe? Talán mert úgy tartom, hogy Békéscsaba életében a legsikeresebb és legnagyobb rendezvény. Ez egy igazi „CSABAIKUM”. Az iskolák vonatkozásában szerintem „CSABAIKUM” a Garabonciás Napok és maga a VÍZMŰ, vagyis az iskolánk is. Úgy látszik városunk életében őszre is szép számmal esnek fontos események. A minap voltam iskolánk hírét vinni a Délkelet-Alföld egyes részein, és egy kivétellel nagy szeretettel fogadtak (ahol nem, - ott senkit). A visszajelzések szerint igen jó a megítélésünk az általam bejárt térségben. Csak így tovább, kívánom magunknak. Ugyanezt kívánom a Garabonciás Napokon elért sikerünkhöz is, hiszen az idén iskolánk adta a diákpolgármestert. E kis nem szerénytelen kitérő után vissza az eredeti gondolathoz, a Csabai Kolbászhoz.

Kosztolányi Dezső: Októberi táj

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

Mégpedig ez egy osztálynapló, mely a napi munkáját még 1983-ban befejezte, és nyugdíjba vonult. Vele ellentétben azok, akiknek titkait őrzi, ebben az évben kezdték meg felnőtt életüket - ők az 1983-ban végzett 4. B osztály tanulói. Sok kedves emléket őrzök a velük együtt töltött három év több száz tanórájáról.

Gyerekkoromban (1950-60-as évek) sokat voltam nagyszüleimnél a tanyán. Akkoriban még nem volt áram, vezetékes víz-gáz, fürdőszoba,... stb. ( a számítógépről nem is beszélve). A tanyasi élet állattartásról, földművelésről és önellátásról szól. Már gyerekkorunkban belekóstoltunk ezekbe a munkákba. Etettük az állatokat, szedtük a gyümölcsöket, zöldségeket és minden mást, amit gyerekre rá lehet bízni. Természetesen játékra is volt bőven idő.

Az egész napos levegőnlét, jövés-menés, szaladgálás jó étvágyat hozott. Drága jó nagyanyám gáz híján sparhelten és a kemencében sütötte főzte a jobbnál jobb ételeket, azokból az anyagokból, ami a tanya körül megtermett.