Dani a piramist választotta
Idén tavasszal is elérkezett a végzős földmérők szakdolgozatának elkészítési határideje. Ebben az évben elsőként Marti Dánielnek sikerült befejeznie a munkáját, és végső formába öntve leadni. Érdekes és látványos témát választott, ezért szeretném rövid összefoglalóját bemutatni. A háromdimenziós épületfelmérés az elmúlt éveket tekintve igen népszerű téma. Készült már a Vízműben hasonló felmérés víztoronyról, középületről, körgátról. Lássuk Dani választását!
Utazás a Duna MúzeumbaA Víz Világnapja alkalmából, az Országos Vízügyi Főigazgatóság közreműködésével, iskolánk vizes tanulói közül 45-en ellátogathattak az esztergomi Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeumba. Kovács Róbert kollégám is velük tartott, őt kérdeztem az élményeiről: Baján a csapvíz is nyerőA bajai Eötvös József Főiskola (EJF) hallgatói közül korábban sokan a Vízműben koptatták a padokat, ahogyan a Deák utcában ma tanítók közül is „vizesként” ebben a felsőoktatási intézményben tanultak tovább. Iskolánk jó alapokat ad az ez irányban továbbtanulni vágyóknak. Ez nem önreklám - volt diákok mondják. Ma is sok vízműs készül arra, hogy sikeres felvételi után Bajára jusson, hogy a „vizesek mekkájában” tanulhasson tovább. Építészek az építész kiállításra!Amióta az iskolába jöttem dolgozni, azóta közöm van a Budapesten, a Hungexpo Vásárközpont területén megrendezett kiállítás meglátogatásához. Régi ez a kapcsolat, mivel már vízműs diák koromban jártam a Construmán, ami nem más, mint egy építőipari szakkiállítás. Most tanárként szervezem az évenkénti kirándulást, amely ebben az évben is a 12. és 14. évfolyamos magasépítő szakos diákokat érinti. Mit csinálnak a polgárőrök?Egy este hív a településünk polgármestere, sürgősen szüksége lenne a terepjáró polgárőrautóra, mert a mentők nem tudnak elmenni egy sáros, vizes dűlőúton egy idős, beteg nénihez. Ezt sikerül gyorsan rendezni, és hirtelen támad egy ötletem, írok arról a munkáról, amelyet a polgárőrök végeznek a mindennapokban, és ahová a fiatalabb korosztálynak - a középiskolásoknak - is lehetősége van bekapcsolódni a 2015. évben módosított polgárőr-törvény szerint, mégpedig ifjú polgárőrként. MAGasan a legjobbakA VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából a Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Területi Szervezetének Ifjúsági Csoportja és a Szegedi SZC Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskolája és Szakiskolája környezetvédelmi és vízügyi munkaközössége harmadik alkalommal, „We are the World” címmel vetélkedőt hirdetett a Dél-alföldi régió középiskoláiban tanuló diákok számára. Az iskolánk két négyfős csapatot indított el a versenyen. Három kategóriában lehetett nevezni, iskolánk diákjai a II. kategóriában versenyeztek. Húsvét UkrajnábanTavaly már írtam az ukrán karácsonyi szokásokról, hogy mennyiben mások, mint nálunk. Hogy teljes legyen a kép, a másik legjelentősebb ünnepről is szólok pár mondatban. Még egy KISS diákhétIsmét eltelt egy szokásos diákhét, gondolhatják sokan. De mégse, valamiért mintha most másabb lenne, mint az elmúlt pár évben. A vártnak megfelelően nagyon szoros volt a verseny a négy stáb között; de hogy ennyire kiélezett legyen a párharc mind a négy fiatalember, és mind a négy stáb között, talán senki nem hitte komolyan. Derekasan helyt állt mindegyik csapat, és sikerült elérni azt a kitűzött célt, hogy legyen egy színvonalas diákhét, remek programokkal, jó stábokkal, a Vízműhöz méltó jelöltekkel és az egész iskola megmozgatásával. Thanks to all participants! Dank an alle Teilnehmer!VízfestményMég 2015 novemberében nyílt meg a Munkácsy Mihály Múzeum téglatermében egy igen népszerű fotókiállítás, melyhez kapcsolódóan egy fotópályázatot is meghirdettek középiskolás tanulók részére. A diákok három kategóriában nevezhettek: a fotók témája lehetett növény, állat vagy a békési táj. A kikötés az volt, hogy a kép vízzel kapcsolatos legyen, és a megyében készüljön. A Vízműből Novák Attila tanár úr segítségével ketten – Farkas Viktória és én - indultunk a pályázaton. Ennek eredményhirdetése nemrég zajlott le. A 24,5 km hosszú Laerdal-alagútHogy jutott eszembe a Laerdal-alagútról írni? A minap azon töprengtem, hogy ha elvégzem az iskolát, nekem mint útépítő technikusnak, hogyan tovább? Lehetőség van, ez egyszer biztos, annál is inkább, mert az útépítés mellett van másik területe is a szakmánknak, ez pedig a mélyépítés. Így, gondoltam, miért ne írhatnék egy cikket a világ leghosszabb közúti alagútjáról. Keresgélés közben megállapítottam: rengeteg alagút van, de ilyen hosszú és ilyen természetes csak ez az egy. Szorgos magasépítők |